Nagypéntek

Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, Fájdalmak férfia, betegség ismerője.
Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.
Pedig a mi betegségeinket viselte, A mi fájdalmainkat hordozta.
Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.
Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, Bűneink miatt törték össze.
Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, Az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, Mindenki a maga útját járta.
De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt,
Száját sem nyitotta ki.
(Ézs. 53: 3-7)

 

“Fájdalom súlyától görnyedt emberek,
Sok-sok csalódott arc, gyász, bánat, könnyek,
Hangos, durva kalapácsütések,
Ezek a bús nagypénteki emlékek.

Ember, mondd, te sírsz e bűneid felett?
Vagy elfeledve az eseményeket,
Dühösen vad kalapácsütésekkel,
Tovább csak vered és vered a szeget?”